Ha nem is egy klasszikus költségvetési kiigazító csomagot, de egy többlépcsős intézkedéssorozatot jelentett be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter múlt pénteken. Számításaink szerint ez már a hatodik büdzsékiigazítás a sorban, amelyik a 2013-as évet érinti. Ha minden az eredeti tervek szerint valósult volna meg, akkor már 1700 milliárd forintnál járna az idei megszorítások mérete.
A pénzügyi konglomerátumoknak olyan átláthatóan kell működniük, mintha "egyszerű" cégek lennének, ezért egy koordinátor, mint kiegészítő felügyelő ellenőrizné a jövőben a működésüket - egyebek mellett ezt tartalmazza az a törvényjavaslat, amelyet a nemzetgazdasági miniszter terjesztett pénteken a parlament elé, a javaslat az Országgyűlés honlapján jelent meg - számolt be az MTI.
A kormány az egyik kezével elvesz, a másikkal ad. Miközben ugyanis Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter zárolásokat jelentett be, a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározatok értelmében a kormány 1,55 milliárd forintot költ el az idei költségvetés általános tartalékából.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be első költségvetési kiigazító csomagját. A korábbi intézkedéssorozatokhoz képest ez annyiban új, hogy csak lépcsőzetesen hajtja végre a kormány: ha az egyik lépés nem elég Brüsszelnek, akkor dönt a következőkről. Elemzők szerint a kormány ezzel világos üzenetet küldött az Európai Bizottságnak: ha a zárolások és a beruházások elhalasztása nem elég, akkor sor kerül a különadók emelésére. Egyes szakértők szerint már az első két lépés meggyőzi Brüsszelt és nyáron megszűnhet Magyarország ellen a túlzottdeficit-eljárás.
Meglép egyenlegjavító intézkedéseket a kormány annak érdekében, hogy kilenc év után megszûnjön a túlzottdeficit-eljárás - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő, zárolásokat említve. Varga Mihály három lépést jelentett be, de a kormány a fokozatosság elvét érvényesíti, nem egyszerre hajtja végre az egyes intézkedéseket, csak akkor ha az első lépések nem elegendőek.
Fontosabb részletek
Az elsõ lépcsõ keretében idén és jövõre is 92 milliárd forintnyi kiadást zárol a kormány a költségvetésben
Ha az elsõ lépcsõ nem elég az Európai Bizottságnak, akkor beruházásokat állít le a kormány, vagy más forrásból finanszírozza õket (ez 60 milliárdos megtakarítás lenne idén)
Ha az elsõ két lépcsõ sem elég a Bizottság szerint, akkor jöhetnek az adóemelések: pénzügyi tranzakciós illeték, energiaadó, bankadó
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Giró-Szász András kormányszóvivő délelőtt 11 órakor a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről tart sajtótájékoztatót. Csütörtök este a tárcavezető a HírTV-nek elmondta: a tranzakciós adó emelésével kerülhet ki Magyarország a túlzottdeficit-eljárás alól. A Népszabadság úgy értesült, dupláznák a tranzakciós illetéket.
A kormány gazdaság- és társadalompolitikájával összeegyeztethető és egyben az Európai Unió számára is elfogadható lépések kidolgozására kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert annak érdekében, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól - közölte a kormányszóvivő csütörtökön az MTI kérdésére. Számítani lehetett rá, hogy jön a kiigazítás, hiszen eddig minden arra utalt, hogy a kormány be akarja biztosítani az eljárás alóli kikerülést.
A magyar kormány álláspontja szerint az Európai Bizottság várhatóan tévesen jósol 3%-os hiányt 2013-ra és tévesen jósol 3,3%-os hiányt 2014-re - értékelte a Bizottság jelentését Varga Mihály pénteki sajtótájékoztatóján. A nemzetgazdasági miniszter méltánytalannak nevezte Brüsszel értékelését és ez szerinte kettős mércére utal. A tárcavezető nem jelentett be új intézkedéseket és elmondása szerint nincsenek is tervben, sem az idei, sem a jövő évre vonatkozóan. Ha kell azonban, akkor lépni fog a kormány, de nem akar túlzott szigort - hangoztatta. Ezek alapján azt mondhatjuk: a következő 3 hétben dől el, hogy a kormány sikerrel meg tudja-e győzni a Bizottságot, mert ha nem, akkor jönnek az új lépések.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 13 órakor tart sajtótájékoztatót, ahol reagál az Európai Bizottság tavaszi előrejelzésére. A Bizottság friss prognózisa ugyanis 3% feletti deficitet jelez előre 2014-re, ami nem túl biztató a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás szempontjából.
Nem zárta ki az idei újabb devizakötvény-kibocsátás lehetőségét Varga Mihály a Reuters hírügynökségnek adott interjújában, azonban elmondása szerint több érv szól amellett, hogy ne legyen ilyen kibocsátás. Azt is megemlítette, hogy van tér a forintkibocsátások növelésére.
Négy és fél hónapos pályafutását fejezi be Kandrács Csaba a Magyar Államkincstár elnökeként, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter felmentette a kincstár elnökét. Az államkincstár vezetését Tavaszi Zsolt miniszteri biztosként veszi át.
"A napokban elkezdtük az egyeztetéseket a Bankszövetséggel, azt javasoljuk, hogy a hitelezés növeléséért cserébe kedvezményt, visszatérítést kaphatnak a bankadóból" - jelezte a banki hitelezés-gazdasági növekedés témakörében a HVG-nek adott, ma megjelent interjúban Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter a bankokkal korábban kötött, az előző miniszter által megszegett megállapodás kapcsán úgy fogalmazott: ő a Bankszövetség minapi közgyűlésén azt monda: "történt, ami történt, nyissunk tiszta lapot, amit pozitív jelzésként értékeltek" (a bankok - a szerk.).
Nem nyilvános információ, hogy a Magyar Államkincstár mennyi pénzügyi tranzakciós illetéket fizetett be eddig. A Nemzetgazdasági Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint ugyanis ezek az adatok adótitoknak minősülnek. Így pedig év közben nem ismerhetjük meg, hogy van-e elcsúszás a 80 milliárd forintos éves tervhez képest és ha igen, mekkora.
Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert nevezte ki a miniszterelnök európai uniós költségvetési főtárgyalónak, feladata a 2014-2020-as programozási időszak előkészítése lesz.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank képviselőivel a technikai együttműködés lehetőségeiről, svájci partnerével pedig a magyar munkavállalás liberalizálásáról és az alpesi állam bankjaiban vezetett magyar számlákról kért felvilágosítás ügyéről tárgyalt Washingtonban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki a két pénzügyi világszervezet tavaszi gyűlése alkalmából tartózkodik az amerikai fővárosban.
Kedden délelőtt 10 órakor mutatta be az Európai Bizottságnak elküldött konvergenciaprogramot Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szavaiból kiderült: az azonosított kockázatok ellenére nem lesz újabb kiigazító intézkedéscsomag 2013-ban, és a 2014-es hiánycélt megemelte a kormány. Az idei évre kisebb lehet a gazdasági növekedés és mérsékelte inflációs prognózisát is a kormány.
Fontosabb részletek
Az NGM szerint pótlólagos intézkedések nélkül is tartható az idei évre kitûzött 2,7%-os hiánycél, ezt a már eddig elfogadott és végrehajtott intézkedésekre alapozza a minisztérium.
Az idei GDP-növekedési prognózist 0,7%-ra csökkentette a korábbi 0,9%-ról, a 2013-as inflációs elõrejelzését 3,1%-ra mérsékelte 5,2%-ról.
Jövõre 1,9%-os gazdasági növekedés jöhet (eddig 2%-kal kalkulált a tárca), az infláció 3,2% lehet.
A minisztérium is látja az idei évet övezõ költségvetési kockázatokat, ezeket úgy kezeli, hogy leköti a szabad tartalékok felét.
Ami a 2014-es büdzsét illeti: az eddigi 2,2%-os hiánycélt 2,7%-ra emeli a kormány, a korábbi évekhez képest szokatlanul alacsony tartalékkal vág neki az évnek.
Az idei évre minimális jegybanki veszteséggel kalkulál a tárca, vagyis jövõre nem kell az államháztartásnak mélyen a zsebébe nyúlnia.
Magyarország nem tervgazdaság, hanem piacgazdaság - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjúban.
Nagyon jó lenne, ha volna egy végleges megoldás a devizahitelesek ügyében, de az elmúlt két évben kiderült, hogy nincs ilyen - jelentette ki a Portfolio.hu-nak adott interjújában Varga Mihály, aki nyilatkozatában csapatának több új tagját is megnevezte. A nemrég hivatalba lépett nemzetgazdasági miniszter hozzátette: részekre bontott megoldások lehetségesek, és csak a meglévő eszközöket kell alkalmazni a devizaadósok esetében. A tárcavezető úgy látja, hogy a 10 százalékos rezsicsökkentést elviselte az energiaszektor és nagyon bízik abban, hogy sikerült az energiacégek profitját csökkenteni, ebben ugyanis szerinte még nagy tartalék volt. A miniszter az interjúban elismerte, hogy eddig a tervezettnél kevesebb bevétel származott a pénzügyi tranzakciós illetékből, de még korai lenne a kulcs megemeléséről beszélni. Összességében pedig rendben látja az idei költségvetést, ezért a kormány nem tervez újabb kiigazító csomagot. Ha azonban mégis szükség lesz rá, akkor még tavasszal elkészíti azt a túlzott deficit eljárás megszüntetése érdekében. A miniszter számára az egyik legfontosabb feladat a növekedés beindítása, hiszen ettől függ, hogy a kormány bevezeti-e szeptembertől a pedagógus életpályamodellt, vagy például jövőre a negatívadót vagy az új munkahelyvédelmi akciótervet, mellyel a közfoglalkoztatottakat céloznák. A nemzetgazdasági miniszter szerint a magyar jegybank alkalmazhatná az állampapírok másodpiaci vásárlásának eszközét.
Alig, hogy hivatalba lépett az új nemzetgazdasági miniszter, máris hasznos tanácsokkal álltak elő szakértők, amellyel szinte azonnali eredményeket és sikert tudna felmutatni Varga Mihály és most felálló új csapata. A magyar költségvetés siralmas átláthatóságának javítása ugyanis csak döntés kérdése és az ügy érdekében személyesen az államháztartásért felelős miniszter sokat tehet - derül ki a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest legutóbbi elemzéséből. A szakértők javaslatokat is megfogalmaztak, amelyeket a jövő héten el is juttatnak a Nemzetgazdasági Minisztériumba. Cikkünkben bemutatjuk, hogy Magyarország miért szerepelt le csúnyán az átláthatósági rangsorban és mit kellene tegyen a javításhoz.